Pótlás

Bocsánat, hogy eddig nem írtam, személyes okokból is.
Egyszerre vagyok boldog és szomorú. De fájdalmam legyőzi az örömöm. Még mindig miatta. Úgy éreztem, sikerült elfelejtenem. De nem. Úgy érzem, mikor meglátom, hogy kártyavárként dőlök össze. Szeretem, akarom, kell nekem. Nem. Nem kell többé. A fájdalomból elég volt. Zuhanok. Kapaszkodnom kell, de nincs mibe. Annyira elborul az agyam néha, hogy nem ismerek magamra. Azután zokogva futok el, nem vagyok elég erős, hogy bírjam. Nem. Nem bírom tovább. Elég volt. Mindenből. De ki kell tartanom. Mindenkinek szüksége van rám.

Mi az ami amitől több mint én?
Mi az ami neked úgy fájt?
Ki az akiben most bízol,
És miért hittem mást?
Hova fogy a levegő,
Hol lesz még?
Hol az aki szívemig száll?
Kire hagyom ezt a titkot,
Most miért inkább más?
Lelkem miért bíztam Rád
Ha más ölel át?